Oops! It appears that you have disabled your Javascript. In order for you to see this page as it is meant to appear, we ask that you please re-enable your Javascript!

Schmotzer Kristóf

Schmotzer Kristóf

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Budakeszi Havas Boldogasszony Plébánia

Schmotzer Kristóf vagyok, 20 éves. Budakeszin nőttem föl, és egészen a közelmúltig ott is éltem az öttagú családommal egy családi házban. Az általános- és középiskolát is ott végeztem el, középfokú tanulmányaimat a Prohászka Ottokár Katolikus Gimnáziumban folytattam, és ott is érettségiztem le. Kitűnő osztályközösségem volt ott, melynek mézeskosarában én is aktívan ott voltam; e tekintetben sokat köszönhetek az intézménynek. Akkoriban sokféle elfoglaltságom volt az iskola mellett, legyen szó cserkészetről, zongorázásról, úszásról, vagy a néptáncról. Utóbbi szerves része lett az életemnek, a Csillagszemű Táncegyüttesben eltöltött 13 év komoly nyomokat hagyott bennem. Megismerhettem a magyar népi kultúra egyedülálló páratlan gazdagságát, és ezt a táncomban alkalmazni is tudtam. Az előadói képességemet a sorozatos fellépések mind csak fejlesztették. Az érettségi után egy rövid és változatos átmeneti időszak következett, melyet nyelvtanulással, diákmunkával, és gyerekek néptánctanításával töltöttem. A gyerekektől rendkívül sokat tanultam, az önismeretem rendkívül sokat fejlődött. Ezek után fél évet tanultam informatikát német nyelven a Műszaki Egyetemen, majd ezt követően ez év februárjában kimentem egy Längenfeld nevű alpesi faluba, ami Tirolban található Innsbrucktól délnyugatra. Itt egy termál hotelben dolgoztam, mint felszolgáló. Az ott eltöltött hónapok nagyon értékesek voltak számomra. Belekóstolhattam az önálló életbe, a helyi egyházközségbe gyorsan befogadtak, és a munkahelyen is megbecsültek, a kollegiális viszonyom mindenkivel kitűnő lett. A plébániai életben a ministrálás révén vettem részt, mellyel betekintést nyerhettem a liturgia legapróbb rejtett zugaiba is. Mindezt úgy, hogy közben közösséget is kellett vezetni. Az Esztergomi Szemináriumban rendkívül jól érzem magam, remélem, hogy az ittlétem még gyümölcsözőbbé teszi a hivatásomat. A hivatástudat a papság iránt nagyon régóta megvolt bennem, de ezt tudatosan elvetettem. Ugyanakkor rájöttem, hogy nem szabad félni, és ha az Isten egyszer hív, akkor ki vagyok én, hogy nemet mondjak neki?