Oops! It appears that you have disabled your Javascript. In order for you to see this page as it is meant to appear, we ask that you please re-enable your Javascript!

Történetünk

        Talán kevesen tudjátok, de szemináriumunk egyenes ági leszármazottja annak a szemináriumnak, ami Magyarországon elsőként alakult meg a XVI. században. Azelőtt nem voltak szemináriumok szerte a világban, néhány egyetemen lehetett csak teológiát tanulni. A Tridenti Zsinat tette kötelezővé minden országban a helyi képzési rendszer felépítését.

        A Tridenti Zsinat XXII. ülése előírta, hogy minden egyházmegyében létesítsenek szemináriumot. Ennek eleget téve Oláh Mikl

ós esztergomi érsek (1553-1568) megbeszéléseket kezdett papjaival és a királyi udvarral a szeminárium létesítéséről. A kötelezettség mellett ismerte az egyház helyzetét is, miszerint egyre több erkölcstelen életű pap szolgált, valamint csökkent a papi hivatásokszáma.
Oláh Miklós egyházmegyei zsinatra hívta össze papságát, melyet 1566. április 23-án megnyitott, és tíz ifjú nevelésére tett le alaptőkét. Emellett kérte a papság hozzájárulását is, és megadóztatta az egyházi javakat. A zsinat rendelkezéseit magában foglaló alapító okmányt Miksa király 1567. július 1-jén erősítette meg. Ebben az okmányban benne van az is, hogy az esztergomi török megszállás miatt Nagyszombatban létesül a szeminárium. Így kezdte meg működését a szeminárium egy nagyszombati plébánia mellett, amit a Boldogságos Szűzről neveztek el.

        A Szemináriumot két kanonoknak, Telegdy Miklósnak (későbbi pécsi püspök) és Novák Miklósnak a felügyeleté

re bízta, a kispapok nevelésével a Tridenti Zsinat reformjainak legfőbb végrehajtóit, az országba nemrégen behívott jezsuitákat kérte fel. Az oktatás 1567-ben indult el. Egy éven belül súlyos csapás érte az intézetet: tűzvész pusztította el Nagyszombat nagy részét, egyúttal a jezsuiták házát is. Így a jezsuiták elhagyták a várost, az érsek pedig a szeminárium vezetését egyházmegyés papokra bízta.

      II. Miksa sürgette, hogy amint lehet, a szeminárium költözzön Esztergomba. Egyúttal a szeminárium rendelkezésére bocsátotta a széplaki apátságot, amit korábban a jezsuitáknak adományozott (amit egyébként a török teljesen elpusztított), hogy ne csak 13, de 20, vagy még több kispapot nevelhessenek. Azonban 1568-ban meghalt Oláh Miklós és a Szeminárium súlyos anyagi gondokkal találta magát szembe. Utolsó adat a Szemináriumról 1574-ből van, 1588-ban a bécsi nuncius jelentése szerint már egész Magyarországon nincs szeminárium. 1590-ben Cherődy Márk szentgyörgymezei prépost indította újra a Szemináriumot 12 növendékkel.

        Közel két évtizedes kínlódás után Forgách Ferenc érsek rendkívüli energiával fogott a papnevelés helyzetének rendezésére. 1607-ben ösztöndíjat kért V. Pál pápától magyar kispapok nevelésére a prágai, olmützi, grazi és bécsi szemináriumban, valamint a római Collegium Germanicum et Hungaricumban. Újra letelepítette a jezsuitákat Nagyszombatban.

        A Szeminárium második alapítójának tartjuk Pázmány Péter érseket (1616-1637), aki a Szeminárium korábbi épületét idős papok otthonává alakította és a Felső utcában egy nagyobb épületet rendezett be a papnövendékek számára, amelyet Szent Istvánról nevezett el. Ezt követően a Szemináriumba több, a papnevelést szolgáló intézmény olvadt be. 1619-ben újra a jezsuitákat bízta meg a Szeminárium vezetésével. A kanonokokat kötelezte, hogy végrendeletükben fele hagyatékukat a papnevelés céljára írják. II. Ferdinánd császártól komoly anyagi támogatást eszközölt ki. A Szemináriumot a káptalan gondjaira bízta, első rektorául Szécsényi Györgyöt (későbbi esztergomi érsek) nevezte ki. 1631-ben kiadta a Szeminárium szabályzatát. Pázmány rendelkezései: az intézmény rektora mindig egy esztergomi kanonok legyen, aki negyedévente jelentést tesz a káptalannak; növendékeket csak az érsek vehet fel; a kispapok fekete öltönyben járjanak; aki belép a szemináriumba, az három hónap próbaidő után komoly elkötelezettséget vállaljon, hogy tanulmányait elvégzi és felszentelteti magát, szentelése után pedig legalább három évet eltölt az egyházmegye szolgálatában. Megkívánta a napi imádságot, szentmisehallgatást, heti gyónást és áldozást. Hétköznap a kápolnában, vasárnap a város valamelyik templomában hallgattak misét. Komoly gondot fordított a kispapok zenei képzésére, aki ügyes volt a zene valamely terén, ösztöndíjat adott. A fő szempont a lelki képzettség volt, a hittudományokból inkább csak a gyakorlatiasabb tárgyakat tanulták. A szemináriumban szinte mindig latinul beszélgettek. Igen zárt körülmények között éltek, szünidőre csak akkor mehettek, ha a hely, ahova távoztak, aggodalomra semmi okot nem szolgáltatott. Hajnali négykor keltek és este 1/2 9-kor feküdtek. A jobb képességűeket Pázmány Rómába, vagy Bécsbe küldte.

        Mária Terézia és II. József alatt a Szeminárium majdnem megszűnt. 1773-ban feloszlatták a jezsuitákat, így az intézmény vezetése világi papok kezébe került, ami a mai napig így van. 1777-ben Mária Terézia a nagyszombati tudományegyetemet a hittudományi karral együtt Budára helyezte. Nagyszombatban csak húsz alsóbbéves növendék maradt (köztük Rudnay Sándor későbbi prímás is), a Marianumban. 1784-ben azonban II. József megszüntette a budai szemináriumot, mert koncepciója általános szemináriumokat felállítása volt. Az esztergomi kispapok a pozsonyi általános szemináriumba kerültek, ahova az egyházellenes császár nem egy egyházellenes, sőt hitetlen(!) világi tanárt neveztetett ki.

        II. József 1790-es halála után az Egyház fellélegezhetett, a püspökök újra nyithattak egyházmegyei szemináriumokat. 1802-ben a Szeminárium újra Nagyszombatba került. Így két intézmény is volt a városban, a Marianum, az alsóbbévesek számára és Stephaneum a felsőbbévesek számára. Rudnay Sándor a Szeminárium rektora volt 1806-1808-ig, majd esztergomi érsekként (1819-1831) legfőbb feladatául az érsekség és a káptalan visszaköltöztetését tűzte ki Nagyszombatból Esztergomba. Az érsek ezt követően Hild József tervei alapján kezdte el a mostani Nagyszeminárium építését. Létrehozott egy ún. presbyteriumot is a tanulmányait befejezett növendékek további képzésére a vízivárosi ferences kolostorban. A Nagyszeminárium építését folytatta Kopácsy József prímás is, de még az ő utóda, Scitovszky János sem fejezte be. Azonban 1850-ben áthelyezte a Szemináriumot Nagyszombatból Esztergomba, a már említett vízivárosi ferences kolostorba, ahol 1849-ben megszűnt a presbyterium.

        Az elkészült Nagyszemináriumba 1865-ben költözött be a Szeminárium. 1885-ben Simor János hercegprímás (1867-1891) a gimnazistákat is áthozatta Esztergomba. Ekkor vált eggyé a Stephaneum és a Marianum, és így alakult ki a Szeminárium ma is használt teljes neve. 1953. február 23-án a Nagyszeminárium épületét katonai nevelőintézet részére vették igénybe, amelyet később szovjet katonai kórházzá alakítottak, a Szeminárium pedig az 1950-ben feloszlatott Szatmári Irgalmas Nővérek vízivárosi zárdájának (a korábbi ferences kolostor) egy részébe költözött, oda, ahol korábban az ideiglenes már működött.

        Dr. Paskai László bíboros, prímás-érsek 1992-ben a rendszerváltást követően az újraindult Szatmári Irgalmas Nővéreknek visszaadta az anyaházukat és a Szemináriumot erre a célra megvásárolt, jelenleg használt épületébe költöztette, mely a jól ismert Volán Szálló volt. Ezt folyamatosan a papnevelés céljaira alakították át, és a kápolnát, valamint annak berendezését, amelyet Dr. Lékai László bíboros (1976-1986) hagyatékából készíttetett, 1997. szeptember 14-én áldotta meg.

        Dr. Erdő Péter bíboros, prímás-érsek 2006-ban áldotta meg az általa felújíttatott Nagyszemináriumot, aminek a Szent Adalbert Központ nevet adta. Neki köszönhetően immár újabb kulturális híddal bővült Európa, de főleg Kelet-Európa. Az épület több intézménynek is otthont ad, és számos konferencia kerül megrendezésre évközben.

                    Írta: Erdős Attila atya