Hodászi Gábor Mihály

Hodászi Gábor Mihály

Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Budapest-Rákosfalvai Szent István király plébánia

        „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl a keresztjét és kövessen engem.”

        Hodászi Gábor Mihály vagyok és 1990-ben születtem Budapesten. Családom nem gyakorolt semmilyen vallást, így már a hitre való meghívásom is különleges volt. Óvodás koromban édesapámmal sétáltunk az utcán, amikor a házak közül egy hatalmas építményt fedeztem fel, egy olyat, amihez foghatót azelőtt soha sem láttam. Csodálkozva kérdeztem tőle, hogy ez micsoda. Kérdésemre azt válaszolta, hogy ez egy római katolikus templom. Lenyűgözött és kíváncsi lettem, hogy egy ilyen fenséges építmény, hogy nézhet ki belülről, ezért bevitt engem. Amikor beléptünk a hely magával ragadott. Olyan élmény kerített hatalmába, amit egyszerűen nem lehet szavakkal leírni. Vágytam rá, hogy többet tudjak meg erről a helyről. Édesanyám segített ebben, és vasárnaponként elkísért a templomba, ahol fokozatosan elültették bennem a hit magvait. A Rákosfalvai Szent István király plébánián ministránsként szolgáltam, itt voltam elsőáldozó, és itt részesültem a bérmálás szentségében is.
        Egy szomorú esemény árnyékolta be ennek a útnak a további virágzását. 2002-ben édesapám sajnálatos módon elhunyt, aminek következtében elfordultam az Egyháztól. 19 éves koromban, egy lelkileg és egzisztenciálisan is embert próbáló időszakon mentem keresztül,ahonnan már nem hittem volna, hogy lehetne lentebb kerülni. Egy barátom nyújtott nekem segítőkezet, akit annak idején bevezettem a hitünk világába. Meggyőzött, hogy vegyek részt egy szertartáson és vállaljak szolgálatot, hiszen a ministrálás olyan, mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni. Hittem neki és valóban igaza lett. Az evangélium felolvasása előtt a miséző pap hátranézett és rám mosolygott. A tékozló fiú történetét olvasta fel. Abban a pillanatban úgy éreztem, hogy ennél közelebb nem is lehetnék Istenhez. Mindenki úgy tekintett rám, mintha el sem mentem volna, és ez igazán szívmelengető érzés volt.
        A plébánián elvállaltam a ministránsok és az ifjúsági csoport vezetését, aminek következtében folyamatosan érett bennem a papi hivatás gondolata. Barátaim, családom és a lelki vezetőm támogattak mindenben, és segítettek az út megkeresésében. Végül jelentkeztem az Iránytű hivatástisztázó műhelybe, ahol letisztázódott bennem, hogy papként szeretném Krisztust követni.